Utógondozás

Az utógondozás célja, hogy elősegítse a fiatal felnőtt családi környezetbe való visszailleszkedését, önálló életének megkezdését. 
Ha nem kér utógondozói ellátást a fiatal felnőtt, akkor a nevelésbe vétel megszűnését követően kérelmére a gyámhivatal legfeljebb egy év időtartamra elrendelheti az utógondozását az önálló élete megkezdéséhez szükséges személyre szóló tanácsadás és a társadalomba való beilleszkedéséhez történő segítségnyújtás érdekében.   
Amennyiben a fiatal felnőtt otthonteremtési támogatás iránti kérelmet terjeszt elő - és a kérelem benyújtásakor nem áll utógondozás alatt - a gyámhivatal a támogatással kapcsolatos eljárás lefolytatásának idejére, a támogatás felhasználásának elszámolásáig elrendeli a fiatal felnőtt utógondozását.


Utógondozói ellátás

A gyámhatóság a gyermek vagy a fiatal felnőtt kérelmére – a gyermek nagykorúságának elérése előtt, a gyermekvédelmi gyám javaslatának figyelembevételével elrendeli az utógondozói ellátást, ha a gyermek, illetve a fiatal felnőtt nevelésbe vétele nagykorúvá válásával szűnt meg.
Az utógondozói ellátás feltételei:

  • a fiatal létfenntartását önállóan biztosítani nem tudja,
  • tanulói jogviszonyban, hallgatói jogviszonyban vagy felnőttképzési jogviszonyban áll, 
  • szociális bentlakásos intézménybe felvételét várja.

Az utógondozói ellátás elrendeléséről a gyámhatóság határozatban dönt, amelyet a fiatal felnőtt:

  • amennyiben létfenntartását önállóan biztosítani nem tudja 21. életévének, vagy ha speciális vagy különleges ellátási szükségletűként töltötte be nagykorúságát, 22.
  • életévének,tanulói vagy felnőttképzési jogviszony fennállása esetén a 24. életévének,
  • felsőoktatási intézményben hallgatói jogviszony fennállása esetén, 25. életévének,
  • szociális bentlakásos intézményi elhelyezés estén, a felvétel időpontjáig, de legkésőbb 22. életévének
    betöltéséig kérheti.

A felsőfokú tanulmányokat folytató fiatalok 25 éves koruk betöltése előtt, tanulmányaik befejezéséig, de legfeljebb a 30. életév betöltéséig egyéni kérelemmel a fenntartótól utógondozói ellátásuk meghosszabbítását kérhetik. 
Nem biztosított a fiatal felnőtt létfenntartása: 

  • ha a havi jövedelme a szociális vetítési alap összegének háromszorosát nem haladja meg, vagy
  • ha nagykorúvá válásakor készpénz vagyona nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének negyvenszeresét. (A szociális vetítési alap összege: 28 500 Ft.)

Otthonteremtési támogatásban részesült fiatal, akkor kaphat utógondozói ellátást, ha létfenntartását vagy lakhatását veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került. 
Az utógondozói ellátás a jogszabály által meghatározott, a fentebb említett korhatárig ismételten is elrendelhető. Az utógondozói ellátásban részesülő munkaképes fiatal, ha nem folytat tanulmányokat, köteles a munkaügyi központtal együttműködni.
A fiatal felnőtt utógondozói ellátását megszünteti a gyámhatóság akkor, ha:

  • utógondozói ellátásának jogosultsági feltételei már nem állnak fenn, 
  • az utógondozói ellátást nyújtó intézmény munkatársával, illetve az intézményben ellátott társával szemben elfogadhatatlan, az együttélés szabályait súlyosan sértő magatartást tanusít,
  • a házirendet többször súlyosan megsérti,
  • az ellátás megállapításáról szóló gyámhatósági határozat közlésétől számított 15 napon belül az ellátást nem vette igénybe, és ennek okáról önhibájából nem értesítette az ellátást nyújtót,
  • a fiatal kéri.

A gyámhivatal az utógondozói ellátást elrendelő határozatban a fiatal felnőtt számára magatartási szabályokat ír elő:

  • a munkavállalással járó kötelezettségeinek maradéktalan teljesítésére,
  • a munkavállaláshoz szükséges lépések megtételére,
  • tanulmányi és vizsgakötelezettségeinek teljesítésére,
  • az utógondozói ellátást nyújtó intézmény munkatársával, illetve az intézményben ellátott társával szembeni megfelelő magatartására,
  • a gondozási helyek házirendjének betartására,
  • a külső férőhely működtetőjével kötött megállapodásban foglaltak betartására,
  • az utógondozói feladatokat ellátó személlyel történő együttműködési kötelezettségére.

Az ellátásban részesülő fiatal felnőtt 15 napon belül köteles jelenteni a gyámhivatal felé, ha a jogosultsági feltételek megváltoztak, illetve megszűntek.
 Az ellátás igénybevételéhez szükséges dokumentumok:

  • kérelem,
  • ellátást biztosító intézmény befogadó nyilatkozata,
  • iskolalátogatási, ill. tanulói, hallgató jogviszonyról szóló igazolás vagy a munkaügyi központ igazolása arról, hogy a fiatalt álláskeresőként nyilvántartásba vette,
  • kiskorú esetén a gyermekvédelmi gyám javaslata.

Az utógondozói ellátás elrendelése esetén az utógondozói feladatokat ellátó személy és az intézményvezető a fiatallal vagyoni, jövedelmi viszonyaira, egészségi állapotára és személyiségére, családi körülményeire, tanulmányai folytatására, kötelezettségeire tekintettel három oldalú megállapodást köt. 
Az utógondozói ellátásért a fiatal felnőttnek rendszeres jövedelme alapján személyi térítési díjat kell fizetnie. Az ellátási helyeken havonta fizetendő intézményi térítési díjak összege itt  elérhető. 

Intézményünk részéről tájékoztatás ad :
Lukácsné Szeles Éva, elérhetőség: 06-20/515-8697
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Sinkó Szilárd, elérhetőség: 06-20/969-9900
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.   


Vonatkozó jogszabályok: 

  • 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (92. § - 93.§);
  • 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről (92 § - 93. §);
  • 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról;
  • 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról (121. § - 126. §);
  • 331/2006. (XII.23.) Kormányrendelet a gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről.

 
Otthonteremtési támogatás 
A támogatás Magyarország területén használható fel.
Az otthonteremtési támogatás célja, hogy a nevelésbe vételből kikerült fiatal felnőtt lakáshoz jutását, tartós lakhatása megoldását elősegítse.
Alapvető eljárási szabályok:
Otthonteremtési támogatásra jogosult, akinek:

  • legalább hároméves időtartamú folyamatos - gondozási helyén töltött - nevelésbe vétele a nagykorúvá válásával szűnt meg,
  • készpénzének, biztosításra vagy más célból lekötött betétjének, vagy ingatlan vagyonának értéke nagykorúvá válásakor nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének hatvanhétszeresét. (A szociális vetítési alap összege: 28 500 Ft.)

Készpénz vagyonba a fiatal felnőtt árvaellátásából és keresményéből származó megtakarítást nem lehet beszámítani. A nevelésbe vétel időtartamába az ideiglenes hatályú elhelyezés időtartamát is be kell számítani, feltéve, ha a gyermeket ideiglenesen nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban helyezték el.
A támogatás mértékének megállapítása a gyermekvédelmi gondoskodásban töltött idő alapján történik. 

Ügymenet:

  • Jogosultság vizsgálata.
  • Szükséges dokumentumok beszerzése.
  • Nevelésben töltött idő függvényében a támogatás mértékének meghatározása.
  • Környezettanulmány készítése.
  • A gyámhivatal határozatban jóváhagyja a kérelemben megjelölt célt és pénzfelhasználási tervet, rendelkezik a támogatás összegéről és az igénybevétel módjáról.
  • A fiatal felnőtt együttműködésre kötelezett az eljárás lefolytatása alatt. A támogatott köteles haladéktalanul jelenteni a körülményeiben bekövetkezett és a pénzfelhasználási tervet is érintő lényeges változást.
  • A fiatal felnőtt a 30. életévének betöltéséig nyújthat be kérelmet.

A gyámhivatal az utógondozás vagy utógondozói ellátás alatt nem álló fiatal részére utógondozót rendel az eljárás idejére. A kérelmező köteles a kirendelt utógondozó intézménnyel együttműködni, valamint a felvett támogatás összegéről a szerződés megkötésétől számított 30 napon belül, legkésőbb 1 éven belül okmányokkal igazoltan elszámolni. A gyámhivatal jogosult a megszerzett ingatlanra öt évre szóló elidegenítési tilalmat bejegyeztetni a magyar állam javára.
Az eljárás illetékmentes, nincs eljárási díj. 
Az otthonteremtési támogatás összege:

  • 3-4 év közötti időtartamú nevelésbe vételnél az otthonteremtési támogatás megállapítása idején érvényes szociális vetítési alap összegének negyvenhétszerese, (jelenleg 1.339.500 Ft).
  • 4-5 év közötti időtartamú nevelésbe vételnél az otthonteremtési támogatás megállapítása idején érvényes szociális vetítési alap összegének ötvenhétszerese, (jelenleg 1.624.500 Ft).
  • 5 évet meghaladó időtartamú nevelésbe vételnél az otthonteremtési támogatás megállapítása idején érvényes szociális vetítési alap összegének hatvanhétszerese (jelenleg 1.909.500 Ft).

A támogatás ingatlan (lakás, családi ház, tanya) vásárlására, teljes tulajdon vagy tulajdonrész szerzéssel járó felújításra, bővítésre, bérlakás bérleti díjának kifizetésére, önkormányzati bérlakás felújítására, otthonteremtést elősegítő hitelintézeti kölcsön egyösszegű törlesztésére használható fel.
Meddig nyújtható be az otthonteremtési támogatásra az igény?
A kérelmező nagykorúvá válását követően, de legkésőbb 30. életévének betöltéséig nyújthatja be igényét. A határidő elmulasztása jogvesztő.
Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok:

  • személyi igazolvány
  • lakcímet igazoló hatósági igazolvány
  • hatósági igazolványok (adókártya, TAJ kártya)
  • formanyomtatvány az otthonteremtési támogatás iránti kérelemhez
  • formanyomtatvány az otthonteremtési támogatás iránti kérelemhez kapcsolódó pénzfelhasználási tervhez
  • javaslat az otthonteremtési támogatás elbírálásához
  • környezettanulmány
  • szerződés (pl. adásvételi, bérleti szerződés)
  • megvásárolandó ingatlan tekintetében tulajdoni lap és adó- és értékbizonyítvány
  • önjogúvá válást igazoló gyámhivatali határozat
  • jogosultságot bizonyító OGYSZ igazolás a gyermekvédelmi szakellátásban töltött időről
  • a nagykorúvá vált vagyonáról szóló értesítés, volt vagyonkezelő végszámadása

 

Ügyintézés:

Gyámhivatali döntést hozó szerv mindig a fiatal felnőtt életvitelszerű lakhatását igazoló lakcímkártyája szerinti vármegyei kormányhivatal gyámügyi osztálya.
Utógondozás, utógondozói ellátás és otthonteremtési támogatás esetén tájékoztatás kérhető:
Lukácsné Szeles Éva, elérhetőség: 06-20/515-8697 

Utógondozói Szakmai Egység

Szakmai vezető: Lukácsné Szeles Éva 
Elérhetőség: 06-20/515-8697, e-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Külső Férőhelyek:

Szőlőskert Otthon Pécs, Cím: 7621 Pécs, Hunyadi János utca 54.
Kapcsolattartó: Lukácsné Szeles Éva, elérhetőség: 06-20/515-8697
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Jegenye Külső Férőhely Komló, 7300 Komló, Nagyszántó utca 7/A., III. em. 12.
Kapcsolattartó: Lukácsné Szeles Éva elérhetőség: 06-20/515-8697
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Pipacs Külső Férőhely Pécs, 7634 Pécs, Ércbányász utca 32. III. em. 5.
Kapcsolattartó: Szabó Szilvia 
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Utógondozói Otthonok: 
Írisz Utógondozói Otthon Pécs, 7629 Pécs, Bocskai utca 7. I. emelet 5.
Nevelő: Szabó Szilvia
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Galagonya Utógondozói Otthon Pécs, 7629 Pécs, Pákolitz István utca 14. manzárd 1.
Nevelő: Máté Ernő
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Levendula Utógondozói Otthon Pécs, 7636 Pécs, Illyés Gyula út 30., I. emelet 5.
Nevelő: Poór Nárcisz
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Mandulafa Gyermekotthon Pécs – utógondozói csoportok, 7621 Pécs, Megye utca 24.
Nevelő: Verbai Csaba
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Szőlőskert Otthon Pécs épülete utcafrontról

Szőlőskert Otthon Pécs - Pécs, Hunyadi János utca 54.


Pécs, Bocskai utca 7.
Írisz Utógondozói Otthon Pécs - Pécs, Bocskai u. 7.

Pécs, Ércbányász utca 32.
Pipacs Külső Férőhely Pécs - Pécs, Ércbányász u. 32.

Pécs, Illyés Gyula út 30.
Levendula Utógondozói Otthon Pécs - Pécs, Illyés Gyula út 30.

Komló, Nagyszántó utca 7/a.
Jegenye Külső Férőhely Komló - Komló, Nagyszántó u. 7/a.

Pécs, Pákolitz I. utca 14.
Galagonya Utógondozói Otthon Pécs - Pécs, Pákolitz I. u. 14.